Fontos tudnivaló savanyúságok befőzése előtt:

A savanyúságok elrakásánál minden alapanyagot, nyersen, előfőzés nélkül helyezünk az üvegekbe. Kivétel ez alól a cékla, amit nem csak nyersen, de előfőzve is befőzhetünk.
A felöntő levet hidegen elkeverve, vagy összeforralás után lehűtve öntsük a  zöldségekre, a fűszereket pedig üvegenként osszuk szét. A receptekben szereplő savanyúság léből érdemes kicsit többet készíteni, 1-2 üveg eltérés mindig lehet a  leírtaktól. Fontos megízlelni is, mert ekkor még módosíthatunk az arányokon.

Hozzávalók:

  • cékla
  • 1 l víz vagy 1 l főzőlé
  • 3 ek. cukor
  • 5 ek. ecet (10%-os)
  • 1 tk. só
  • babérlevél
  • torma
  • fűszerkömény

A céklát megmossuk és héjában megfőzzük (kb. 1,5-2 óra fedő alatt). Ha meghámozzuk, és úgy főzzük meg, akkor a főzőlevet is felhasználhatjuk. Főzés után karikákra vágjuk és üvegekbe helyezzük. Tehetünk hozzá kevés fűszerköményt, babérlevelet, esetleg ízlés szerint tormát is. Ecetes-cukros lét öntünk rá, légmentesen lezárjuk és a Befőzőautomatába helyezzük.
90°C-on 30 percig dunsztoljuk.

Hasznos tanácsok a befőzés megkezdése előtt

A befőzések előtt érdemes a kamrát nagyon alaposan kitakarítani. Nézzük át üvegeinket, ha maradt még tavalyi befőtt vagy lekvár azok előre kerüljenek. Az üres üvegeket könnyebb mozgatni, töröljük át a polcokat, és ha szükséges cseréljük ki a stelázsipapírokat.

A receptek csak tájékoztató jellegűek, mindenki elkészítheti az automatában saját kedvelt receptjeit, amelyek hidegen készülnek csak a tartósítószert kell elhagyni.

A cukorbetegek számára mindegyik receptet mesterséges édesítőszerrel is elkészíthetjük!    Bővebben>>>

Ha úgy gondolja, hogy megosztaná másokkal kedvenc és különleges, kizárólag Befőzőautomatával készült receptjeit, küldje el címünkre és mi közzétesszük itt!

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Recept neve (kötelező)

Hozzávalók (kötelező)

Recept leírása (kötelező)

Képfeltöltés - Kérjük minden esetben küldjön képet receptjéhez!